Mi volt előbb: a kötés vagy a horgolás?

Te is horgolsz otthon a tévé előtt? Vagy még a nagymamádtól tanultál kötni? Esetleg nemrég ragadtál tűt, hogy figurákat horgolj a gyermekednek? Valakinek az egyik áll inkább a kezére, valakinek a másik, de biztosan mindenkiben felmerült már a kérdés, hogy vajon mióta léteznek ezek a technikák és hogyan nyerték el mai formájukat.

Senki sem tudja biztosan, hogy mikor vagy miért kezdtek el kötni az emberek. A legvalószínűbb elmélet szerint a halászathoz van köze: amikor több emberre kellett halászni, az emberek elkezdtek köteleket összekötni halászhálóvá a nagyobb fogás reményében.  

Mai tudásunk szerint a kötés technikája Egyiptomból és a Közel-Keletről ered, a legrégebbi kötött leletek a 2-3. századból származnak. A kötés nagyon sokáig kézi technika volt, az első kötőtűket még csontból készítették. Tipikusan saját részre készültek ezek a ruhadarabok, majd később egész céhek alakultak, akik eladásra kötöttek elsősorban sapkákat, kesztyűket, harisnyákat és mellényeket. A 15-16. századi Európában a céhek tagjai csak férfiak lehettek, ezért az eladásra szánt holmik kötésével is csak férfiak foglalkoztak. Nekik évekig kellett tanulni és vizsgázni, mielőtt valaki mesterré válhatott. Csak később, a viktoriánus korban vált a kötés a nők hobbijává, majd a 19. században mesterségévé is, miután a kötőszékek és kötőgépek elterjedtek és megkönnyítették a munkát.

A kötés előtt már létezett az úgynevezett Nålbinding (norvég eredetű szó, tűvel való összekötést jelent), amivel kötéshez hasonló textúrát értek el a fonalak hurkolásával, bár ehhez csak 1 tűt használtak. Sokszor a vikingekhez társítják ezt a technikát, de a világ számos tájáról kerültek elő tárgyi leletek már 10.000 évvel ezelőttről is.

Szintén megelőzte a ma ismert kötést az ujjakkal való kötés, amihez nem használtak tűket. Ezt főleg gyermekek használták, vagy olyanok, akik nem tudtak tűhöz jutni.

A kötés népszerűségét annak köszönheti, hogy a különböző kötési technikáknak köszönhetően finomabb, vékonyabb ruhadarabokat és vastag, akár extrém hidegben is használható ruhadarabokat is készíthetünk velük. A kötött holmik szerkezeti adottságaiknál fogva viszonylag lazább szerkezetűek, ezért puhák, nyúlékonyak, rugalmasak, sok levegőt zárnak magukba és ezért jó hőszigetelők. Szó szerint mindenféle ruhadarab készíthető kötéssel, nem csak sapka és sál, de felső, pulcsi, szoknya és bizony akár még nadrág is!

A horgolás gyökerei, bár sokkal később vált önálló kézimunka technikává, szintén a Nålbindingre vezethetők vissza. A legrégebbi szemfajta a kúszószem, amit a Brit szigeteken pásztorkötésnek is neveztek. A hagyomány szerint a pásztorok ezzel múlatták az időt, amíg az állatokra vigyáztak és elsősorban vastagabb gyapjúfonalakat hurkoltak egymásba egy hosszú, egyenes, kampós tűvel. A „tambour” hímzést tekintik a modern horgolás másik előfutárának. Ezt a technikát kínai kézművesek ismertették meg a franciákkal az 1700-as évek végén, és gyorsan népszerűvé vált a francia felső osztály és királyi réteg körében. A „tambour” kifejezés a francia „dob” szóból származik, amely a hímzési folyamatban használt ritmikus és ismétlődő mozgásra utal. Míg a horgoláshoz fonalat használunk és általában háromdimenziós anyagot hozunk létre, addig a tambour hímzésnél cérnát használnak az anyagon, és lapos, dekoratív mintákat hoznak vele létre.

Az első történelmi emlék, amely nevén nevezi a horgolást, egy holland magazin 1823-ból. A horgolást sokáig az olcsó szövetek előállítása technikájának tekintették, úgymond a szegény ember csipkéjének. Ez a viktoriánus korban változott meg, amikor Viktória királynő Angliában megtanult horgolni. Az 1920-as és 1930-as években felfedezte a horgolást a divatipar, és teljes szetteket készítettek ezzel a technikával. A második világháború idején nők ezrei készítettek és küldtek horgolt kesztyűket, sálakat, sapkákat a harcoló katonáknak. A háború után a 60-as években jött újra divatba a horgolt ruhanemű, különös tekintettel a nagyikockára.

A horgolás, mivel csak egyetlen kampós eszközt használ a fonalhurkok összekapcsolására, több hurkot és több szemfajtát használ, ezáltal finomabb, és bonyolultabb minták hozhatók létre a szemfajták kombinálásával, mint a kötésnél. Emiatt a horgolás népszerű választás csipkés kendők, terítők és egyéb dekorációs tárgyak, használati tárgyak, például takarók, sapkák, sálak és táskák, valamint ruhadarabok készítéséhez is.

Akár kötünk, akár horgolunk, egy biztos: mindkettő számos pozitív hatással bír a készítőjére. Az alkotás elősegíti az ellazulást és megnyugtatja az elmét, kreatív lehetőséget biztosít az önkifejezésre és még a környezetet is kíméli, hiszen a tömeggyártott cikkek helyett saját magunk készíthetünk egyedi dolgokat. Nincs is jobb, mint egy fárasztó nap után elővenni a készülő projektet és elmerülni benne!